Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Boldogságóra program

Óvodánk már több éve részt vesz a Boldogságóra programban.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra programja a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszertan, melynek hatékonyságát az ELTE PPK empirikus kutatásokkal igazolta.
A program mind a pedagógusok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt! Jó kiegészítője lehet az óvodai vagy iskolai munkának, hiszen segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzuk.
A program a nevelési év minden hónapjában olyan témát jár körül, mely segíti és támogatja a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciákat fejleszti.
A boldogságórák célja nem az, hogy problémamentes életmodellt állítson a gyermekek elé, hanem hogy vezérfonalat adjon az óvodásoknak, iskolásoknak, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, valamint hogy lehetőséget adjon a testi-lelki egészség megtartásához szükséges tényezők tanulmányozására és tudatosítására.
 
Intézményünk a 2021/2022.es nevelési évben elnyerte az
ÖRÖKÖS BOLDOG ÓVODA CÍMET!!!
Havonta változó témák:

Szeptember: A hála gyakorlása
Október: Az optimizmus gyakorlása
November: Társas kapcsolatok ápolása
December: Boldogító jó cselekedetek
Január: Célok kitűzése és elérése
Február: Megküzdési stratégiák
Március: Apró örömök élvezete
Április: A megbocsátás gyakorlása
Május: Testmozgás
Június: Fenntartható boldogság

2023. szeptember - A HÁLA GYAKORLÁSA

A Maci csoport munkái és gondolatai

1
2
3
4
5

2022. október - AZ OPTIMIZMUS GYAKORLÁSA

A Süni csoport munkái

20221103_072740
okt1
okt2

2022. november - TÁRSAS KAPCSOLATOK

A Delfin csoport munkái

33
35
37

2023. március - APRÓ ÖRÖMÖK ÉLVEZETE

A Delfin csoport munkái

rom
rom2
1

2023. április - A MEGBOCSÁTÁS GYAKORLÁSA

A Süni csoport munkája

Büszkék vagyunk rá!!!

Óvodánk nagycsoportja - a Delfin csoport -  elnyerte a hónap csoportja címet!!!
Gratulálunk!

Intézményünk a 2021/2022. nevelési évben megkapta az ÖRÖKÖS BOLDOG ÓVODA CÍMET!!!